Tripla csokis torta

2017.10.10

Hozzávalók: 

(26 cm-es tortaformához)

Piskóta:

  • 10 db tojás
  • 10 ek. cukor
  • 7 ek. liszt
  • 3 ek. holland kakaópor

Krémek:

  • 2 tábla 70%-os étcsokoládé
  • 2 tábla tejcsokoládé (Milka)
  • 2 tábla fehércsokoládé (Milka)
  • 500 g mascarpone
  • 2 zacskó habfixáló
  • 5 dl habtejszín

Elkészítés:

Piskóta:

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a cukorral kemény habbá verjük. Hozzáadjuk a tojások sárgáját, óvatosan beleforgatjuk, majd hozzáforgatjuk a lisztet és a kakaóport is. Sütőpapírral kibélelt tortaformába tesszük, 180°-on 50 percig sütjük.

Krémek:

A tejszínt 3 felé osztjuk, egy-egy részben felolvasztjuk a 2-2 tábla csokit. Ha kihűltek, hűtőbe tesszük őket egy éjszakára. Másnap kemény habbá verjük őket, majd elharmadoljuk a mascarponét, és mindegyik krémbe belekeverünk egy-egy adag mascarponét.

A tortát 4 egyenlő részre vágjuk, az alsó rétegbe a fehércsokis, a középső rétegbe a tejcsokis, az utolsó rétegbe pedig az étcsokis krémet töltjük. Mindegyik krémből hagyunk egy kicsit, amit habzsákba töltünk, és megfelelő réteghez krémcsíkot húzunk, nagy vonalakban eldolgozzuk, így rusztikus hatású lesz a torta megjelenése.

© 2017 The Baking Girls receptjei. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el